Tegnap nem írtam, lévén semmit nem csináltam, de a szó legszorosabb értelmében. Kivéve persze Grace klinikaJ.
Ma viszont hohóóó. Elmentünk egy másik strandra ilyen nagyon sokan. Busszal kellett menni, és 1 óráig tartott az út. A görög buszokról érdemes tudni, hogy általában az állomáson kell jegyet venni, nincs leszállásjelző, meg semmi ilyesmi, csak letépik a jegyed szélét, és onnan tudja a sofőr, hogy milyen megállónál kell leszállni. Na ma viszont valami ünnep volt, és nem lehetett a megállóban, így azt mondták, hogy a buszon kell, viszont a sofőr ránk se hederített, szal csak úgy fölszálltunk, aztán jött egy kalauzféle, akkor megrémültem, hogy majd még meg is büntetnek, de aztán a végén nála kellett a jegyet venni.
Egy Paralia nevű helyre mentünk strandolni, de az valami fantasztikusan gyönyörű voltJ ilyen hegyek között kellett lefelé menni egy csomót, és ott volt egy ilyen öböl. Gyönyörű volt, de tényleg GYÖNYÖRŰ volt. A víz viszont hideg volt, de megérte nagyon.
Nem olyan régen értünk haza, most megnézem a görög ábécét, hátha megtanulom holnapra, aztán megyek aludni, mert holnaptól kemény tanulások vannak, számomra véget ért a nyár.
Viszont a szülinapomra tervezek magyar estet tartani, mert beszéltük a többiekkel, hogy 14 nemzet van itt, szal belefér h mindenki tartson egy estet. De én nem csak annyit akarok h főzök egy tejbegrízt, hanem hogy valami vetélkedés is legyen, végülis az is elég magyarosJ Szóval most tényleg szeretnék kommenteket, hogy miylen játékok legyenek, mert lesz egy iylen műveltségi része, hogy mittomén hány megye van Mo-n, ki a mimiszterelnök, meg iylenek. Másik (szerintem viccesebb feladat) hogy mondok nekik szavakat és le ell írniukJ Na ötleteket kérek szépen.