Jó, oké, eddig nem is volt oylan nagy kaland, de hatásos címet akartam. A több, mint 12 órányi útról útközben azt hittem, hogy nagyon hosszú, de amúgy nem volt az annyira. Csak a kölnben töltött éjszaka tűnt végtelennek. Ahhoz képest h kb 5ször akkora, mint ferihegy a váróban csak és kizárólag fém székek voltak, természetesen mélyhűtve. Egész éjszaka azon gondolkoztam (mert aludni nem tudtam), hogy vajon légkondiznak hidegben, vagy alapból is hideg van ott mindig. De nem tudom. Jaaa és jobb a felhőben lenni, mint a felhők fölött, kivéve viharfelhő esetében. Tapasztalat, igen.
Na aztán Krétára nem is 4 óra volt az út, csak 3, mert a helyi idő +1 óra magunkhoz képest. És a Petinek üzenek, hogy vártak görögök a reptéren, csak nem félistenek, és nem engem, de am stimmelt:D
A helyijáratú közlekedés is ment, és még a bőröndjeimmel is elbírtam. Viszont vicces, hogy amit itt KÖZPONTI buszmegállónak neveznek, az igazából egy parkoló, ahol kocsik mellett buszok is állnak. És ezzel szemben van a jegyvásárló iroda, hát nem mondom, hogy kocsmában, mert alkoholt nem láttam, de valami vendéglátóhelységben. Dehát a görögök tudnak élni.
Aztán egy kedves görög lánnyal jöttem Rethymnoig, aki mondta hol kell leszállni meg ilyenek. Most már ittvagyok a szálláson, csak a szobám még mindig nincs meg, lévén várnom kéne az embert, aki odaadja, és én várom is rendületlenül, de ő csak nem jön. de azért remélem lesz hol aludnom, mert kezd már kicsit hiányozni az álom.
Nem ígérem, hogy minden nap írok, de ha történés lesz feltétlenül megpróbálom, bár kétlem, hogy olyan gyakorisággal történne valami izgi. Ha ettem jó gyrost feltétlenül beszámolok.